Magyar Fotográfiai Múzeum

Petzval József az 1840-es évek elején matematikai alapokra helyezte a fotóobjektívek tervezését; műfajt teremtett és a tapasztalati munkavégzés szintjéről tudósi magasságokba emelte a tárgyalkotó elképzelést.

A XIX. század végének magyar fényképészeti műasztalosai favázas fényképezőgépeket készítettek, melyek rézfoglalatú objektívjeikkel mára valódi műtárgyakká váltak.

Dr. Riszdorfer Ödön és munkatársai, legfőképpen a későbbiekben Kossuth-díjjal elismert Dr. Vajta Miklós valódi csapatmunkában hozták létre az 1930-as években a fénymérő-gyártást és sikeresen kísérleteztek az automatikus megvilágítás-vezérléssel is.

Juhász István és testvére Juhász Zoltán gyárukban, a Gammában minden találmányt felkaroltak, így számukra magától értetődő természetességgel foglalkoztak főmérnökük Barabás János fényképezőgép-terveivel. Külsősöket is támogattak, így a Riszdorfer-Vajta párost és Dulovits Jenőt is.

Utóbbi Duflexe már az államosított Gammában valósult meg, míg a Németh József tervezte kardángépet Garas Pál műszerész készítette el, igaz, az írásbeli javaslat után több, mint tíz évvel.

A Dr. Bárány Nándor által vezetett Optikai Kutatóban tervezték a Momikon kisfilmes fényképezőgépet, amit a MOM gárdája gyártott és fejlesztett tovább.
Tapasztalataik beépültek a VIRAX-ba, amely sajnos prototípusban maradt.

Barabás egyszerű kivitelű dobozgépeit (Utitárs, Pajtás) százezres példányszámban gyártották, ezek továbbfejlesztett változatai viszont nem kerültek a felhasználók kezébe.

A Magyar Fotográfiai Múzeumban megrendezett tárlat nem csak a hazai sorozatban készült fényképezőgépeket, objektíveket mutatja be, hanem eddig még nem ismert prototípusokat, proto-darabokat és kis szériában előállított példányokat is a közönség elé tár.
A Múzeum sajátosságaiból adódóan láthatjuk továbbá a tervezők, vagy a gyártásban részt vevők, illetve a felhasználók által készített fényképeket, az őket ábrázoló portréfotókat és a gyártás munkafolyamatait bemutató képeket is.

Megnyitó beszéd

Fejér Zoltán : Magyar fényképezőgépek, képek, tervezők, gyártók, felhasználók  c. kiállítására

Nagyon örülök és nagy megtiszteltetésnek tekintem hogy felkérést kaptam erre a feladatra.

Először is azért, mert Zolit barátomnak tudhatom és az elmúlt kb. 20 évben rengeteget tanultam tőle. Nem egyszer ültünk egymás mellett magyar és külföldi árveréseken és kaptam Zolitól „egyetemi szintű” fülbe súgott kiselőadást a kalapács alá kerülő tárgyakról. Olyan dolgokra, részletekre, történelmi előzményekre hívta fel a figyelmemet, amik segítettek megérteni az adott gép vagy tartozék igazi értékét, különlegességét.

Másodszor azért, mert úgy érzem, hogy a magyar fotó technika története nem kap elég teret, nyilvánosságot még hazánkban sem, nemhogy máshol!

Pedig ez a kiállítás is felvillantja azt, hogy mennyi minden történt Magyarországon 1840 óta, amikor is Petzvál József elkészült egy fényerős, több lencsetagból álló fényképészeti célra felhasználható objektív matematikai számításaival.

Ebben a teremben többen - de úgy általában nagyon kevesen - tudják, hogy a mai fényképezőgépek kialakításához vezető úton számtalan magyar találmány jelentett fordulópontot.  Én most nem sorolom fel őket, hiszen a kiállítás éppen arra vállalkozik, hogy ezeket megismertetesse a nézőkkel.

Ha körülnéznek a teremben, akkor láthatják, hogy itt nem egyszerűen szép és öreg tárgyak vannak kiállítva, hanem történetek.  És pont ez az amiben Zoli különbözik a többi  gyűjtőtől!  Ő nem gyűjtő, hanem fotó-történész. 

Ezen a kiállításon a tárgyak mögül előjönnek az emberek. Azok, akik a kor szellemóriásai voltak és többet, jobbat akartak, mint ami addig volt.

Azt, hogy ez láthatjuk és megérthetjük az Fejér Zoltán érdeme. Ő az, aki fáradhatatlan alapossággal megy és kutat és bányássza elő az egyes gépek, képek, tervek valódi történeteit.

Ezen a kiállításon minden hiteles és eredeti. 

Sok olyan tárgy is van itt, amit először láthatunk.  Pl. az első tesztképek a Momikonnal, vagy Wessely János saját felvételei a híres lágyrajzú objektívjével.  És ki látta Németh Józsi bácsit íjazni eddig?

Zoli volt az, aki elment a szabadalmi hivatalokba, kutatta a levéltárakat, beszélgetett a Gamma és a MOM régi szakembereivel vagy később azok családtagjaival és szerzett hihetetlen tudást a magyar ipar ezen –azóta sajnos nem létező! - ágáról.

Kitartását mi sem jellemzi jobban, hogy a MOM archívum kutatására 18 hónapot várt. – Igaz így ő lehetett az első, aki teljességében látta az anyagot. Nekem úgy mesélte el a történetet, hogy : „ amikor végre megtudtam, hogy ki az az ember, aki a gyáron belül felelős az archívumért, akkor azonnal elrohantam oda. Ott azzal fogadott az illető, hogy „3 napot késett az elvtárs!” , ugyanis bedobozolták és a teljes archívumot átszállították az Országos Levéltárba…. „

Ott pedig csak 18 hónap múlva vált kutathatóvá. Zoli ezt is kivárta és az első volt, aki megkapta a kutatási engedélyt erre az anyagra.

Aki ismeri Zolit, az tökéletesen megérti máig nem szűnő dühét a Váci Fotótörténeti gyűjtemény „irányított” kirablása miatt. Talán sokan emlékeznek arra, hogy az akkori váci Forte gyár és a város támogatásával volt egy múzeum szerűség (az épület még ma is meg van) Vácon.  Itt gyűjtötték össze akkor a magyar fényképezőgép gyártás megmaradt emlékeit. Meg voltak ott külföldöm gyártott régi gépek is szép számmal.  Ezt a múzeumot kirabolták, de hogyhogy nem csak és kizárólag a magyar fotótörténet legnagyobb ritkaságait pl. Duflex, Kinga prototípusokat vittek el….  Ezek közül az egyik később Japánban bukkant fel…. 

Harmadsorban öröm számomra az, hogy a kiállítás a Kecskeméti Fotómúzeumban jött létre, mintegy jelezve azt, hogy a fotográfiai technika története és a fotómúzeum műtárgy anyaga szervesen összetartozik, egymást kiegészítve válnak csak teljessé.

Mindannyian reméljük, hogy annyi, meg annyi tárgyalás megbeszélés, erőfeszítés után belátható időn belül a magyar fotográfia megkapja méltó helyét és a két legfontosabb magángyűjtemény: a fotómúzeum és Európa talán legnagyobb fotótörténeti gyűjteménye egy fedél alatt, méltó helyen, XXI. sz. körülmények között válik megtekinthetővé, kutathatóvá. 

Mikor Zolitól megkérdeztem, hogy milyen kívánsága lenne egy mesebeli aranyhaltól , akkor azt válaszolta, hogy „ az lenne jó, ha ki tudnánk adni a magyar fotótechnika történet nagy könyvét „.

Majd kicsit később hozzátette: „egy távmérős Virax klassz lenne”….

Kívánom, hogy mindkét kívánsága teljesüljön!

 Főleg azért , mert nem ismerek olyan embert, aki Zolinál többet tudna erről a témáról, meg azért mert azt a távmérős Virax-ot én is szívesen kézbe venném egyszer!

Köszönöm figyelmüket!

Fáth Péter